Csillagpor Kreatív Zsúrszolgálat
Bemutatkozás
A Csillagpor Alapítvány 2005 óta működik Szolnokon. A helyi ifjúsági közélet tartalmasabbá tételét, a családi életre való felkészítést és a közösségépítést tekintjük küldetésünknek. Főként fiataloknak, családoknak és hátrányos helyzetűeknek szervezünk programokat. Az alapítványon belül működik a Csillagpor Kreatív Zsúrszolgálat, mely csapat igényes, kreatív kézműves foglalkozásokat tart, és ezáltal igyekszik az alapítvány szociális tevékenységéhez szükséges anyagi erőforrásokat előteremteni illetve kiegészíteni.
Az óvodásoktól a felnőttekig minden korosztály számára tartalmas, sikerélményt nyújtó elfoglaltságot kínálunk nemtől és "előképzettségtől" függetlenül.
bővebben >>
![]() |
![]() |
Pályázat
A csillagpor Alapítvány Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával Európai Uniós pályázatot nyújtott be családi közösségek és programok megerősítése céljából.
A pályázat benyújtását megelőző szükséglet és igényfelmérő tevékenységünket Önök közül is sokan segítették azzal, hogy kitöltötték a kérdőívünket. Összesen 305 db kitöltött kérdőív érkezett vissza hozzánk, amelyeket ezúton is szeretnénk megköszönni!
A pályázat elbírálása december végén várható. Nyertes pályázat esetén a program 2 + 5 éven át működne 2012-től.
Módszertani kiadványok
Kedves Barátunk!
A Csillagpor Alapítvány Családműhely programjának keretében a VE-GA Gyermek és Ifjúsági Szövetséggel szoros együttműködésben 3 módszertani kiadványunk jelent meg.
- Az ifjúságsegítés módszertára.
- A közösségfejlesztés módszertára.
- A családműhely program módszertára
Megjelent továbbá a programot bemutató fotókönyv is.
Mind a 4 kiadványt az alábbi linkekről letölthetik.
Letöltések:
Az ifjúságsegítés módszertára (pdf)
Az ifjúságsegítés módszertára, borító (pdf)
A közösségfejlesztés módszertára (pdf)
A közösségfejlesztés módszertára, borító (pdf)
A családműhely program módszertára (pdf)
A családműhely program módszertára, borító (pdf)
Fotódokumentáció (pdf)
Fotódokumentáció, borító (pdf)
Amennyiben nyomtatható változatra van szüksége, úgy kérem a mellékelt igénylőlapot kitöltve küldje el részünkre.
e-mail: toth.andrea@csillagporalapitvany.hu
postacím: Csillagpor Alapítvány, 5000 Szolnok, Tóth F. u. 2.
Köszönettel:
Veresné Péter Judit
Csillagpor Alapítvány
szakmai vezető
Szolnok
Támogatóink
Partnereink
Alternatíva Egyesület
Contact Mentálhigiénés Konzultációs SzolgálatÉszak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ
Fruzsina és Jeromos Játszóháza (Debrecen)
Hegyi Györgyi – jógaoktatóHodos Szilvia – Ringató foglalkozásvezető
Ifjúságért Egyesület
iHelpYou.huJász-Nagykun-Szolnok Megyei Civil Szolgáltató Központ
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Esélyegyenlőségi Koordinációs Iroda - Esélyek Háza Szolnok
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkéntes Centrum
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelodési Intézet Gyermekkönyvtár
Kikelet Alapítvány
Magyar Gulyás Gasztro-Turisztikai EgyesületMese Vár Családi Napközi
Napsugár GyermekházNefag Zrt.
Szentesi Ifjúsági és Diák Önkormányzat
Szent Lucia Kézmuves Céh
Szeres Népzenei EgyüttesSzolnoki Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány
Szolnoki Metszőkör Egyesület
Tesz-Vesz Ifjúsági és Gyermekalapítvány
Tiszapart Mozi
„TÖRŐDÉS” Szentesi Gyermek és Diák Alapítvány
VE-GA Gyermek és Ifjúsági Szövetség


